A legenda igaz?
La Push fantasztikus hely. Immáron két hete éltem Sam és Emily házában, szóval már megszoktam új otthonomat. Hétköznaponként busszal jártam át az egyetemre, délután a lovamhoz mentem lovagolni és dolgozni, hétvégén pedig ismét lovakkal foglalkoztam. Nem csoda, hogy fáradt voltam és minden este hamar elaludtam. Az egyetemi hajtás ellenére azonban jó sorom van, Em és Sam rengeteget segít nekem. Mikor hazaérek, meleg étel vár, és örömmel visznek el bárhová.
Az ősz a rezervátumban teljesen megváltoztat mindent. A fák pompás lombkoronája lassan elhal, a zöld levelek besárgulnak és a sárga különféle árnyalataiban pompáznak. A fel-feltámadó szél felkapja a zörgő leveleket és vad táncra kényszeríti őket. A fűszálak is hajladoznak, csupán az öreg fák törzse áll mozdulatlanul, mint akit nem érdekel, mi folyik körülötte.
Péntek késő délután volt, mikor Emily hazafuvarozott. Az ablakon át kibámulva csodáltam a festői szépségű tájat, aminek láttán nem tudtam szomorkodni. A kemény nap után alig vártam, hogy lefürödhessek és egyek valami meleget.
- Az agyamra ment ma a szél - mondtam a nőnek - Cserepes lett a szám, és a lovak sem díjazták az erős széllökéseket.
- Nem csodálom - mosolygott Emily. Egy pillanatig hallgatott, aztán megszólalt: - Arra gondoltunk Sam-mel, hogy szervezhetnénk valami programot.
- Csak úgy, vagy oka is van?
- ... Beszélni szeretnénk veled ma este. Először ezen kell túlesnünk - láthatóan feszült volt, és ez nem tetszett nekem. Lehet, hogy haza akarnak küldeni? Vagy bajuk van velem?
Egyre ijesztőbb feltevések kerítettek hatalmukba, és a szobámban a laptop előtt ülve is csak ez járt a fejemben. Megpróbáltam zenehallgatással elvonni a figyelmem a témáról, de aligha sikerült. Emily komolynak tűnt, és ha ő komoly, akkor valami van.
Talán egy órát kuksoltam a laptopom előtt és idegesen kattintgattam a honlapok között, amikor kopogtak.
- Szabad - mondtam görccsel a gyomromban.
- Kész a vacsora, gyere - hallottam Emily kellemes hangját.
Kikapcsoltam a gépet és remegő gyomorral ültem asztalhoz a földszinten. Keresztapám komor volt, de azért próbált laza lenni. Elmesélte, milyen napja volt, megkérdezte, hogy nekünk hogy telt a nap... egyszóval ő is ideges volt. Ezek után nem sok jóra számítottam. Sajnos a vacsora elfogyott, minden has tele lett, az asztalra néma csend telepedett.
Percekig senki nem szólalt meg, Sam-ék keresték a szavakat. Mivel nem bírtam tovább, én böktem ki először azt, ami aggasztott:
- Megértem, ha haza kell mennem, és nem tudtok gondoskodni rólam.
- Hogyan? - nézett rám Sam - Nem, Kyra, nem erről van szó. Szívesen látunk téged, de ezt meg kell beszélnünk.
- Akkor mondjátok, kérlek, mert nem szeretem, ha valaki ennyit tököl - hátrasimítottam egy tincset a fülem mögé és feszülten fürkésztem az arcukat.
- Hát jó... - Sam akkorát lélegzett, mint egy medve - Ismered a Quileute legendát, ugye? A farkassá változó őseinkről...
- Igen. Egyszer régen Bill mesélte nekem, mikor vigyázott rám, és annyira tetszett, hogy azóta sem tudom elfelejteni. Szuper legenda.
- Öhm.. Nos, mi lenne, ha ez a legenda igaz lenne? - kérdezte Sam tapogatózva.
- Mi? - húztam össze a szemöldököm - Hová akarsz kilyukadni?
- Mit szólnál hozzá, ha a legenda igaz lenne? - ezúttal Emily kérdezett.
- Nem tudom. Ezen még nem gondolkodtam, de szerintem én bírnám. Miért?
A dolog kezdett ismét aggasztani, a szívverésem felgyorsult.
- Kyra - kezdett bele Sam - a legenda igaz. Minden egyes szava. Én is olyan vagyok, mint a legendabeli harcosok, akik farkasokká változnak át. Én és még páran a rezervátumból.
Hoppá, hát erre nem számítottam. Tátogtam, mint a fuldokló hal, amelyik partra vetődött egy rossz hullám miatt. Többször kíséreltem meg értelmesen megszólalni, csak nem sikerült. Kb. három perc múlva végre megráztam a fejem és megtörtem a csendet.
- Ne szívassatok - böktem ki.
- Hidd el, nem verünk át - mondta Emily.
- Te egy farkas vagy vagy mi? - totál hülye kérdés, de mindegy. Az agyam leblokkolt.
- Igen. A vámpírok közelsége miatt a törzsből néhányan ilyenek lettünk, hogy megvédjük a törzset a Hidegektől.
- Hohó! Vámpírok?! Ők is léteznek?! Várj! Stop! - emeltem fel a kezem. Újabb percek teltek el szavak nélkül, mire lassan megszólaltam - Ez hihetetlen. Honnan tudjam, hogy igazat mondasz?
- Bebizonyítom. Gyere! - Sam felállt és kisétált a házból.
Emily bátorítóan a vállamra tette a kezét, hogy erőt adjon. Lassan kiértünk a házból, a gyepen Emily megállított Sam-től úgy jó négy méternyire.
- Ne félj! - mondta halkan. Mivel Sam-re nézett, így követtem a példáját.
Sam magas alakja eltűnt a fák között és pár pillanatig azt hittem, mindjárt kisétál emberi alakban műfogsorral egy idióta jelmezben. Ám a bokrok zörögni kezdtek, és valami nagy feketeség kezdett előbukkanni. Előtűnt egy nagy mancs, aztán még egy, majd szőrös rész következett, végül sárga szemek kíséretében egy hatalmas farkasfejet láttam meg. A fekete bundájú óriás teljes alakjában állt meg előttem.
Igazság szerint, ha Emily nincs velem, fejvesztve visítottam volna és meg sem álltam volna Miami-ig.
- Egek - suttogtam és megszorítottam Em kezét. Hátráltam pár lépést.
- Nyugi, nem bánt. Nem olyan farkasok, mint a filmekben. Sam ebben az alakjában is ért téged.
- Na de.. - óvatosan előrébb léptem - Sam? Tényleg te vagy az?!
Válaszul a fekete farkas leült és horkantott egyet.
- Bazi nagy farkas vagy. - na, ez még hülyébben hangzott.
Emily kuncogott, Sam pedig valami nevetésszerű ugatást hallatott.
- Úgy gondoltuk, jobb ha szólunk. Nem akartuk, hogy láss egy nagy farkast és ne tudd, hogy mi ez. Illetve most már a falka többi tagja is jöhet ide megint.
- A házatok a főhadiszállás? - hunyorítottam a farkast bámulva.
- Olyasmi , igen - nevetett Emily - A fiúk gyakran vannak itt.
Aztán ahogy Sam új énjét néztem, hirtelen összefüggésbe hoztam a mancsokat az Emily arcán lévő hegekkel... Valamiért Sam okozta a sérülését, de biztos, hogy nem szándékosan. Már értem. Azt is értettem, miért találtam másnak a férfit. Ezért. Mert a legenda igaz.
A farkas ezután felállt, becammogott az erdőbe, hogy aztán újra Sam lépjen elő.
- Minden rendben? -kérdezte tőlem.
- Hogyne. Azt hiszem, megértem - bólogattam.
- Helyes - Sam átkarolta Em-et - Menjünk vissza a házba.
A következő egy-két órában a kanapén ülve egy csomó dolgot kérdeztem Sam-től, amikre türelmesen válaszolgatott. Sőt, örült neki, hogy nem ijedtem meg nagyon, és hogy ilyen könnyen megbirkóztam a helyzettel. Bár be kell vallanom, volt egy másodperc, amikor úgy éreztem, bepisilek félelmemben.
Furcsa, de késő este nyugodtan hajtottam álomra a fejemet, nem félve vérfarkastól, támadástól...és félve a vámpíroktól?
Szombaton mindenesetre kipihenten ébredtem fel. A reggeli szertartások után lefőztem magamnak a kávét, ráérősen megreggeliztem és segítettem Emily-nek felsöpörni a sok lehullott falevelet. Izgatottan vártam, hogy a növekvő falka többi tagját is megismerhessem. Sam azt mondta, egy nő van csak, a többiek fiúk, van aki idősebb, van aki fiatalabb nálam.
A délutánt Dave-nél töltöttem, lovagoltam az erdőben egyet Rómeóval, és nem láttam egy árva ordast sem. Dave volt olyan rendes, hogy visszavitt Sam-ékhez, így Emily nyugodtan főzhetett és Sam-nek sem kellett rohangálnia.
A házhoz érve elköszöntem az indiántól és a küszöb előtt levettem a csizmámat. Zokniban léptem be a házba és meglepetésemre Sam két indiánnal beszélgetett. Az egyikük Billy volt, aki elmesélte a legendát anno. A másikukat nem ismertem, de fiatal srác volt.
- Kyra, régen láttalak! De megnőttél! Kész nő vagy! - kiáltott fel Billy.
- Szép estét mindenkinek! Köszönöm, Billy - mosolyogtam félénken.
- Ő a fiam, Jacob - mutatott a srácra, akinek bronzbőre ragyogott a lámpafénynél - Régen sokat játszottatok együtt.
- Hello! - vigyorgott Jacob.
- Szia! Te is... falkatag vagy?
- Naná!
- Remek! Felszaladok átöltözni, mindjárt jövök!
A lépcsőn felfelé rájöttem, hogy ezentúl Sam-ék házában nagy lesz a nyüzsgés, ami számomra idegen volt. Azonban remélhetőleg mindegyik falkatag lesz olyan kellemes társaság, mint Billy-ék.
Meghoztam a 2. fejezetet. Még mindig Paul-mentes, de ígérem, hamarosan eljön az a rész is!
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése