Chapter Eight

Szóval Ők a…

Ahogy leértünk a konyhába, először senki nem vett észre minket. A fiúk hangosan nevettek és poénkodtak, Emily szintén nevetve kezdett el teríteni. Végül Jared volt az első, aki ránk pillantott. Észrevette, hogy Paul fogja a kezemet. Szegény nem tudta, hogy milyen képet vágjon, így a megdöbbenéstől a furcsállásig mindenféle érzelem suhant át az arcán.
- Nahát… - motyogta.
- Hé, Jared, mi van már? Nem hallottad a… - Embry szavai elhaltak, amint rájött, hogy mit néz ennyire Jared.
Persze utána rögtön mindenki ránk szegezte a tekintetét, én meg kezdtem úgy elpirulni mint a piros paprika.
- Most mi van? Eddig is tudtátok, hogy bevésődtem, nem kell ekkora felhajtást csinálni belőle – horkantott Paul és elindult az asztalhoz.
Egymás mellé ültünk le, a hely kicsit szoros volt a falka miatt, de nem bántam. A hangulat pillanatok alatt a régire változott és már senkit nem érdekeltünk. Paul bekapcsolódott a fiúk poénjaiba, én pedig Jacobbal merültem eszmecserébe az autókról.
Emily főztje csodás volt. A sült csirke töltelékkel és tört krumplival pompás ízeket robbantott a szájban, az étkezés pedig almás pitében csúcsosodott ki. A falka hatalmas étvágya miatt óriási adagokat kell főzni minden alkalomra.
- Úgy is segítenetek kell majd, mert valamelyik félévben lesz műszaki ismeretek órám is – mondtam. A társaság befejezte a vacsorát, így az időt dumálással és nevetéssel ütöttük el.
-  Persze, nem gond. Mi értünk a motorokhoz, kocsikhoz is – felelte Jacob.
-  Remek. Mikor indultok járőrözni? – érdeklődtem, mert ilyenkor el szoktak indulni.
-  Nemsokára – szólalt meg Paul és a falon lévő órára pillantott.
Ittam egy korty teát, majd szólásra nyitottam a számat, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta egy indián nő. Mogorva képet vágott és láthatóan semmi kedve nem volt idejönni. Fekete haját rövidre nyírva viselte, karjának rézbőrén a falka tetoválása virított. Biztos ő Leah, gondoltam. Nem hallottam, hogy köszönt volna, inkább megállt az ajtóban és némán várakozott.
Sam körbepillantott, aztán felállt.
- Indulás! – mondta a falkának.
A fiúk felpattantak és boldogan meglódultak kifelé. Sam elköszönt Emilytől, Paul meg adott nekem egy búcsúcsókot.
- Aztán jó légy! – mosolyogtam.
- Na, tudod, hogy az nekem nem megy – vigyorgott Paul. – Aludj jól!
- Te meg csak járőrözz!
- Úgy lesz – adott még egy csókot, aztán lerobogott a lépcsőn, hogy a falka bevesse magát az erdő mélyébe.
Emily felsóhajtott.
- Akkor mosogassunk – szólaltam meg. Visszamentünk a házba és nekifogtunk a koszos tányérok és poharak elmosásának.
- Arra gondoltam, holnap beugorhatnánk Port Angelesbe. Van ott kettő esküvői ruhaszalon. Benézhetnénk – mondta Emily és tett még a szivacsra egy kis mosogatószert.
- Oké. Időben el kell kezdeni nézelődni – bólogattam. – De előtte még el kell mennem Dave-hez. Ha gondolod, jöhetsz velem.
- Szeretnék.
Szerencsére Emily volt olyan okos, hogy ma nem hozta fel Pault. A sok új érzést meg kellett emésztenem. Ehelyett a mosogatás végeztével leültünk a tv elé és megnéztünk egy vígjátékot, ami éppen akkor kezdődött. A sok reklám miatt nem tudtam magam beleélni a történetbe, mivel mire ez sikerült volna, betettek egy reklámot. Ezért utálok tv-ben filmet nézni. Ennek ellenére jól szórakoztunk az indián nővel.
Másfél órával később természetesen Sam még sehol nem volt, úgyhogy mindenki elvonult a saját szobájába fürdés után. Én még megnéztem az e-mail fiókomat. Hirdetések és átverések… és hoppá, egy levél anyutól.

Szia Amy!
Remélem, hogy jól érzed magad Sam és Emily társaságában. Amint lehetséges, gyere haza és látogass meg minket. Mindenkinek hiányzol, de hát ilyen az egyetem. Nagyanyád megy vendégségbe hozzátok, kérlek, figyelj rá, mert tudod, hogy össze-vissza beszél mindenféle ostobaságot. Hogy telnek a napjaid?
Itt eléggé egyhangúan telnek a napok, ki kéne majd kapcsolódni egy kicsit a közeljövőben. Lehet, hogy a rezervátum alkalmas a pihenésre.
Most mennem kell, de hiányzol és szeretünk téged.
Ölel, Anya

A szokványos levélre gyorsan megírtam a választ.

Szia Anya!
Remekül érzem magam itt, mindenki barátságos és elfogadott engem. Nekem is hiányoztok, és ha időm engedi, mindenképpen hazamegyek. Nagyira majd figyelek.
Sokat lovagolok, Rómeó sokkal érzi magát itt, a többi ló társaságában. Kiegyensúlyozottabb lett. Az egyetem csodás, a többiekkel mind barátok vagyunk. Az órák unalmasak, és inkább rajzolni, beszélgetni és olvasni szoktunk az előadásokon. Kivéve persze a lovas órákat, mert azok fantasztikusak.
A rezervátum tényleg jó a pihenésre, szerintem gyertek majd ide. Elég késő van, álmos is vagyok, szóval zárom soraimat.
Puszilok mindenkit!

Miután meggyőződtem arról, hogy a levél elment, kikapcsoltam a laptopot és ágyba bújtam. A meleg ágy hamar álomba ringatott. Álmomban egy nagy farkast láttam, aki átható szemekkel nézett. A szemei izzottak, aztán lassan kivicsorította az agyarait. Megijedtem, mert tudtam, hogy nem kéne bántania. De a nagy farkas elrugaszkodott és hihetetlen sebességgel futott felém…aztán az utolsó pillanatban megkerült és eltűnt a hátam mögött lévő bozótosban.
Az álom szerencsére abbamaradt, viszont úgy-ahogy felébredtem. Csukott szemekkel feküdtem az ágyban, próbálva visszaaludni. Az oldalamra fordultam és ásítottam egyet.
A folyosóról mintha padlónyikorgás éles hangja szűrődött volna be, de arra gondoltam, biztosan vagy Sam ért haza, vagy Emily megy le valamiért a földszintre. Utána ismét csend lett.

A reggel napsugarai köszöntöttek vidáman, pontosan fél 9-kor. Kipihenten felkeltem és fél óra múlva már az asztalnál ültem. Emily velem együtt reggelizett.
- Sam hazaért? – kérdeztem.
- Igen. Az éjjeliszekrényén hagytam egy üzenetet, hogy elmentünk és majd jövünk. Nem tudom, mikor esett be, de mikor felébredtem, nem nézett ki túl jól – csóválta a fejét a nő.
Nem szóltam semmit, hanem bekaptam az utolsó falat pirítóst és megittam a maradék kávét. Míg Emily gyorsan elmosogatott, én összeszedtem a cuccaimat és egy táskába váltóruhát pakoltam be. Dave megengedi, hogy náluk átöltözzem.
Dave a szokásos vidámsággal köszöntött minket. Emily-vel megbeszéltük, hogy tanítgatom őt erre-arra, mivel mindig is szeretett volna lovagolni.
- Kell ma csinálni valamit, Dave? – tudakoltam az indiántól.
- Jó lenne, ha megmozgatnád futószáron Cherry-t, meg le lehetne ápolni azt a két lovat, akikkel a múltkor dolgoztál. Addig én trágyázok.
- Akkor erre gyere, Em – mutattam az utat. – Előtte lelovagolom Rómeót.
- Rendben.
Rómeó hangos nyihogással üdvözölt és a lovakat otthagyva odajött hozzám. Megfogtam, kötőféket tettem rá, kint kikötöttem és leápoltam. Emily végig figyelt, de Rómeóval szerettem én foglalkozni, hogy erősítsem a kapcsolatunkat. A kb. egy órás könnyed iskolázást követően a megszáradt Rómeó visszamehetett a legelőre. Cherry futószárazása közben Emily mellettem állt a kör közepén. Csomó mindent magyaráztam neki, sőt, a futószárat is ő tartotta. A végén a két fiatal lovat, Apacsot és Mázlit csutakoltuk le.
Délután fél 2 felé Dave-ék házában átöltöztünk, majd a város felé vettük az irányt. Rádiót hallgattunk, és a jó számoknál feltekertük a hangerőt. A remek hangulat miatt rövidebbnek tűnt az út Port Angelesbe, ahol Emily egyenesen az első esküvői ruhaszalonhoz vezetett.
- Stílusos szalon – mondtam a kocsiajtót becsapva.
- Igen. Nézd, azt a ruhát a kirakatban! – Emily szeme csakúgy csillogott.
A ruhaszalon belülről is azt sugallta, hogy itt gyönyörű ruhákat lehet találni, és ez így is volt. Egy szőke hajú idősebb nő lépett hozzánk.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.
- Jó napot! Nekem lesz az esküvőm néhány hónap múlva, és szeretnék körülnézni – mondta Emily.
- Természetesen. Van valamilyen elképzelése a ruháról?
- Öööö… nincs.
- Semmi baj, kedvesem – legyintett a hölgy. – Körülnézünk.
A hölgy az egész ruhatárat végigmutogatta. Nem mondom, hogy ez olcsó mulatság, és ezt Emily is tudta. A méregdrága ruhákat meg sem nézte közelebbről. Egyelőre Emily egyetlen menyasszonyi ruhába sem bújt bele.
- Nos, köszönjük, hogy megmutatta a kínálatot. Bámulatosak a ruhák. Átgondolom a dolgot – köszönte meg Emily a hölgy kedvességét. – Még jövünk ide. És talán nem is csak én fogok vásárolni menyasszonyi ruhát – Em célzón nézett rám.
- Miért nézel így rám? – hökkentem meg.
- Ugyan, Paul hamarosan úgyis megkéri a kezedet – kuncogott a nő.
- Menj már! Hol van az még? – pirultam el.
- Közel! Pault ismerve tudom, hogy nem fog habozni.
- Ön hány éves, kedvesem? – érdeklődött a hölgy és mosolyogva bámult.
- Izé, 20 leszek márciusban… - nyeltem egy nagyot.
- Ó, értem.
- De most mennünk kell, vizslát! – köszöntem el és kiviharzottam az üzletből. – Jaj, Em!
- Miért? – nevetett.
- Na, inkább menjünk – zártam le a beszélgetést.
Emily jókedvében volt, és én is élveztem a kis kirándulást ebben az ismeretlen esküvős világban. A második ruhaszalon még szebb kinézetet kapott, ám az árai is borsosabbak voltak. Mindenesetre ott is körülnéztünk. Utána beültünk egy kávézóba.
Rendeltem kávét sajtos rúddal, Emily hosszú kávét kért islerrel.
- Szeretném, ha te lennél az egyik koszorúslány – szólalt meg Emily komolyan.
- Tényleg? – pislogtam – Köszönöm, ez remekül hangzik! Megtiszteltetés!
Emily válaszolni akart, de szólásra nyílt száját gyorsan becsukta. Valakit figyelt és mire megfordultam, egy pár termett mellettünk. A lány hétköznapi kinézetű volt, szinte már sovány. Nem volt egy szépség, de nem is volt csúnya. Olyan átlagos kinézetű lány, mégis valami azt súgta, hogy Paul nem szívesen hallana felőle. Aztán pillantásom a vele lévő fiúra tévedt, és a fiútól megállt a szívem. A bőre sápadt, és egész lénye olyan természetfeletti aurát sugárzott.
-  Ó, helló! – Emily zárkózottan ült velem szemben – Amy, ő Bella Swan, ő pedig…
-  Edward Cullen – mosolygott a fiú.
-  Biztos te vagy Amy – nyújtott kezet Bella.
- Igen. Örülök, hogy találkoztunk – a lánnyal kezet fogtam, de a fiúval nem.
-  És, mi járatban vagytok itt? – tudakolta Bella.
-  Bejöttünk menyasszonyi ruhát nézni – mondta Emily.
-  Az csodás! Mi moziba megyünk Edwarddal, de van még egy óránk… Akkor, mi megyünk is. Sziasztok!
-  Sziasztok – köszöntünk Emily-vel egyszerre.
-  Szóval ők a nem kívánatos vendégek errefelé – mondtam.
- Úgy bizony. Sam mérges lesz, ha megtudja, hogy Edwarddal is összefutottunk – Emily megrázta a fejét. – Nem szólunk neki erről, csak Bella volt itt. És Paul sem tudhatja, oké?
- Oké – ígértem a homlokomat ráncolva. – Bella rendes lánynak tűnik.
-  Az is. Ritka rendes lány, csak a vámpírjai miatt nem lehet nyilvánosan azt mondani a rezervátumban, hogy te jóban vagy vele.
- Értem.
- Szóval ők a… rosszak?
- Emlékszel a legendára, ugye? A Hidegek megtámadták az őseinket, akik farkas képében harcoltak. Aztán sok-sok éve a Cullen család és a törzsünk szövetséget kötött, mely szerint, ha a vérszívók nem támadnak emberre ezen a helyen, akkor a törzs harcosai békén hagyják őket. De ha megszegik a szerződést… a farkasok támadnak.
- Ezt is értem. Akkor eléggé feszült a helyzet. Sam és a falka ezért járőrözik folyton?
-  Igen. De most menjünk.
A kocsiban ülve úgy éreztem, elkerülhetetlen, hogy Bellával ne fussak össze időnként. De majd vigyázok. Most, hogy megismertem Jacob szerelmét – már ha igazán szereti -, egyre bonyolultabbnak láttam ezt az ügyet a vámpírok és a quileute törzs között. Lehet, hogy a helyzet rosszabbra fog fordulni?
Ráadásul Edward nem tűnt annak az emberölős fajtának, mert hát végül is emberek között volt, nem láttam a szemfogait, semmit. Csak sápadt a fickó. Na és nappal van, mégis ott állt Bella mellett. Hogy van ez? Kíváncsi voltam, és szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy Bella tudna róluk mesélni egy kicsit. Csak erről nem tudhat senki, maximum Jake. Paul iszonyat mérges lenne, de majd megoldom valahogy.

oOoOoOoO

Új lett   a design, mert az előző nem tetszett. Kyra karaktere is megtalálta az igazi képet. Hamarosan jön a következő fejezet!