Chapter Nine

Vámpírok

Hazatérve Sam már ébren volt. Természetesen megkérdezte, milyen volt Port Angeles, Emily pedig óvatosan felelt:
-    Jó.
-    Találkoztatok valakivel?
-    Bellával, de egyedül volt – bólintott Emily és a hűtőhöz lépett.
-    Értem.
Sam kiment a fészerbe valamiért, Emily-vel addig nekiláttunk a vacsorának, mivel a falka ma nálunk fog enni. Temérdek krumplit hámoztam meg, amit utána darabokra vágtam, feltettem főni, míg Emily a húst készítette elő.
-    Jaj, holnap jön a nagyi! – jutott eszembe ijedten.
-    Ó, valóban. Főzünk neki valami finomat – válaszolt Em.
-    Az alap.
A főzés közepe táján Sam visszatért a házba, és minket figyelve unatkozott.
- Nincs más dolgod? – kérdeztem tőle.
- Nincs.
- Akkor tessék – eléraktam egy edényt, amiben főtt tojások voltak. – Szedd le a tojások héját.
Sam felnézett, mint egy idióta, de szó nélkül hozzákezdett a tojásokhoz. Emily-vel összemosolyogtunk és folytattuk a főzést. Nem sokat beszéltünk, ám a csendet hamar megtörte a fiúk érkezése, akik berohantak a házba, mint holmi támadó katonák.
-    Fiúk, lassabban! – nevetett Emily.
Paul rögtön mellém szegődött és rám mosolygott.
-    Szia! – mondtam.
-    Szia – láttam rajta, hogy örül annak, hogy láthat.
Az ízletes vacsorát követően következett a szokásos csevegés, ám Paul kihívott engem sétálni. Elég hideg volt, ezért kabátban mentem ki vele, Paul azonban egyáltalán nem fázott az ujjatlanban és rövidnadrágban.
-    Mit tervezel holnapra? – tudakolta.
-    Hm, nagymamám jön látogatóba, átugrom Rómeóhoz, aztán egyéb teendőm nincs – gondoltam át a dolgokat.
-    Nem bánnád, ha valamelyik nap veled tartanék?
-    Hát… nem. Úgyis lemennék a tengerpartra.
-    Nagyszerű. Nagymamád hány napra jön?
-    Passz. Max. 2 napra. Addig alszik Clearwateréknél – vontam vállat.
Megálltam és hátamat egy vastag fának támasztottam. Bevallom, még kabátban is fáztam. Ez persze Paul figyelmét sem kerülte el.
-    Csak nem fázol? – kérdezte somolyogva.
-    Kicsit.
Mire észbe kaptam, már Paul karjai között voltam. A belőle áradó forróság eszméletlen volt, jólesően húzódtam hozzá közel. Állát a fejem búbjára fektette, karjai szorosan körém fonódtak. Egészen kicsinek éreztem magam a 162 cm-es magasságommal Paul-hoz képest, de ez biztonságérzettel töltött el. Örökké ellettem volna így.
-    Fázol még? – kérdezte halkan.
-    Nem.
Lassan elhúzódtam tőle és ránéztem. A sötét erdőben egyáltalán nem féltem, mert Ő itt volt velem. Ismét nekitámaszkodtam a fának, és a sötétben fürkésztem az arcát, ami egyre közelebb került az enyémhez. Dobogó szívvel felkészültem és vártam, hogy megcsókoljon.
Mikor ajka érzékien és finoman falni kezdte az enyémet, mintha megállt volna a világ. Közelebb bújtam hozzá, hogy ne fázzak, közben tenyere a derekamra siklott, majd hátra. Ujjaimat végigfuttattam a kezein, amin érezhetőek voltak az izmok. Aztán beletúrtam rövid fekete hajába, ő pedig nyelvével az én nyelvemet kényeztette. Kezdtem kifogyni a levegőből, de nem érdekelt, mert élveztem, hogy végre valaki ennyire szeret, és féltem, hogyha elengedem, akkor eltűnik.
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Levegőért kapkodva váltunk szét.
-    Mennem kell – mondta. Kézen fogott és visszakísért a házhoz, ahol a falka tagjai várakoztak. Adott egy csókot, majd egy szívdöglesztő mosoly után csatlakozott a fiúkhoz.
Éjszaka remekül aludtam, bár reggel tudtam volna még szunyókálni. Nagymamám hangját hallva ugyanis felébredtem. Hiszen még csak reggel van… ó, nem. Már délelőtt 11 van.
Mikor lementem reggelizni, a nagyi azonnal megpillantott, és lerohant.
-    Szia, Kyra drágám! – kiáltotta.
-    Szia, nagyi. Megfojtasz, ne csináld! – mondtam, mire elengedett.
Összedobtam a reggelimet és evés közben hallgattam Sam, Emily és a nagymamám beszélgetését. A nagyi el volt ájulva Emily bájosságától.
-    Na, és Kyra, neked is van már udvarlód? – érdeklődött a nagyi.
-    Ööö, hát… - hebegtem. – Talán van.
-    Ó, de csodás! És ki? – nagyi teljesen bezsongott a hírtől.
-    Itt él a rezervátumban – feleltem tömören.
-    Szóval quileute indián?
-    Iiigen.
-    Csodás! Ma is meglátogat?
-    Nem tudom.
Kint dudaszó hangzott fel.
-    Megjött Dave. Átugrom Rómeóhoz – álltam fel.
Dave vidáman üdvözölt, ahogy mindig.
-    Mit szólnál, ha ma ketten kimennénk terepre? – kérdezte az indián.
-    Örülnék neki – vigyorogtam.
-    Akkor jó. Utána hazahozlak. Jól hallottam, hogy nagymamád itt van?
-    Igen. Ilyen hangos volt? Mert jellemző rá.
-    Nem. Emily mondta tegnap.
-    Ja, értem. Két napot tölt nálunk.
Valamiért ez a két nap nagyon hosszúnak tűnt. Míg Rómeót ápoltam, Bellán járt az eszem. Jogsi és kocsi híján nehéz lesz eljutni hozzá. Hogy is csináljam meg? Sam nem egyezne bele, Paul szintúgy, Emily-t nem akarom bajba sodorni… És végül megvilágosodtam. Jacob!
Vigyorogva feltettem a lovam hátára a nyerget, majd kiterveltem a többi részét a kis akciómnak. Mire Dave-vel visszaértünk a leizzadt lovakkal a lovaglásból, kész volt a terv. Segítettem kitrágyázni, utána Dave hazavitt. Hazaérve Emily-ék még mindig beszélgettek.
-    Felhívom Jake-et, hogy vigyen ne Forksba – közöltem Sam-mel.
-    Miért?
-    Mert megnézném a sportboltban azt a kabátot, amit Dave felesége mondott ma. Elvileg nagyon jól tartja meg a meleget.
-    Rendben – Sam megnyugodott és figyelme ismét a nagyi felé irányult.
Jacob apja, Billy vette a telefont. A szobámban telefonáltam a mobilomról.
-    Billy, Jacobot keresem – mondtam.
-    Adom – kis szünet után Jacob beleszólt a kagylóba.
-    Kyra! Miben segíthetek?
-    A segítséged kell. Beszélnem kell Bellával, de Sam nem engedné. Te jóban vagy Bellával, szóval vigyél el hozzájuk, kérlek!
-    Miért? – kérdezte óvatosan.
-    Mert. Nagyon kíváncsi vagyok erre az egész dologra, ami itt folyik. Bella jobban ismeri a vámpírokat.
-    Paul irtó dühös lesz, ha megtudja.
-    Tudom, de nem fogja megtudni. Kérlek!
-    Na jó. Megyek érted. Öltözz fel jól, a motoron hideg van.
-    Imádlak, Jacob!
Ujjongva összekaptam magam, majd mikor Jake ideért, azonnal felpattantam a háta mögé és már repültünk is.
Szerencsémre Bella egyedül volt otthon, és bár először nem értette a dolgot, mégis leült velem beszélni. Jacob is velünk tartott.
Elmondtam Bellának, hogy a falka részéről mit tudok. Természetesen Bella jó pár résznél vágott képeket, de csak finoman. A falka és Bella nézetei a vámpírokról eltérőek voltak.
-    Hidd el, a vámpírok között vannak jók is – mondta Bella határozottan, mire Jacob elfintorodott. – Ne figyelj Jake-re, ő is vérfarkas. Cullenék nem olyanok, mint a többi vámpír. Ők nem isznak embervért, csak állatokon élnek. Láttad, hogy Edward milyen volt a kávézóban az emberek közt. Carlisle pedig kórházban dolgozik.
-    Különös. Szóval a falkának nem kell attól félnie, hogy Cullenék megszegik a szerződést? – számomra ez fontos pont, hiszen ez esetben nem kéne ennyire túlhajtaniuk magukat a fiúknak, illetve szabadabban lehetne járni-kelni.
-    Szerintem nem. Edward és én együtt vagyunk, és eddig semmi baj nem volt.
-    Kivéve a múltkor, mikor elhagyott – horkant fel Jacob.
-    Jake! – förmedt rá Bella. – Hidd el, ők senkit nem bántanak!
-    Értem. Muszáj volt megtudnom dolgokat tőled is, Bella, mert a rezervátumban nagyon ki vannak rád élvezve. No meg Cullenékre. Jó lenne néha elbeszélgetni veled. Emily szerint rendes lány vagy, és ezt én is látom, most pedig megbizonyosodott, hogy nyugodtan átjöhetek hozzád.
Bella elmosolyodott.
-    No meg kíváncsi voltam, milyenek a vámpírok – tettem hozzá. – És már tisztán látom a helyzetet a falka szemszögén kívül. Most muszáj hazamennem.
-    Jó. Ha szeretnél egyet beszélgetni, nyugodtan gyere. Sziasztok! – Bella kikísért minket, Jake meg szépen berúgta a motort.

A rezervátum területére érve sokkal nyugodtabb lettem és tisztán láttam. Talán a falka eltúlozza egy csöppet a dolgokat Cullenékkel, viszont a Hidegekkel való első tragikus küzdelem után meg is értem őket, főleg, hogy én is quileute indián vagyok.
Mire kezdtem azt hinni, hogy minden simán ment, a ház elé gurulva megpillantottam Paul alakját, amint a verandán ácsorog. Mihelyst megpillantott engem és Jake-et, düh villant a szemében. Ajjaj…
Leugrottam a motorról és nagyokat lépve siettem felé.
-    Paul… - szóltam. Paul elém lépett villogó szemekkel. Mérges volt.
-    Hol voltál? És miért Jake-kel mentél? – szegezte nekem a kérdést.
-    Én csak… Meg akartam nézni egy kabátot a sportboltban.
-    Aha, és Jacob erre alkalmas, a saját társad pedig nem? – basszus, a bevésődés bizony komoly, és ezt lehet, hogy elfelejtettem.
-    Gondoltam, pihenni akarsz – kerestem a mentő választ, de hiába.
-    Nem hiszek neked – sziszegte Paul. – Az igazat mondd!
-    Én…- bevalljam vagy ne? A fenébe!
Mielőtt bármit szólhattam volna, Paul izmai remegni kezdtek és láthatóan nehezen uralkodott magán. Jobbnak láttam gyorsan hátrálni vagy 3 métert.
-    Oké – mondtam. – Bellával beszéltem, de tudtam, hogy te és Sam sem engednétek el, ezért megkértem Jacobot, vigyen el Bellához. Nézd, én szeretnék tiszta fejjel látni és most már átlátom az egész történetet mind a két fél részéről.
-    Te elmentél ahhoz a vérszívó pártolóhoz? – üvöltötte Paul és azt hittem, menten átváltozik dühében. – Soha többet nem mehetsz oda!
-    Paul! – Sam lerobogott a lépcsőn és próbálta megnyugtatni Pault.
Nagy ívben megkerültem őket.
-    Pedig Bella nem rossz, és sajnálom, hogy én ennyire logikusan szeretem a dolgokat! – kiáltottam és berohantam a házba.
Már ekkor tudtam, hogy ez volt az első és utolsó beszédem a lánnyal. Paul és én összetartozunk, és bármennyire is szeretném, Paul és a törzs miatt nem lehetséges.

A nap további pici részében a szobámban kuksoltam és zenét hallgattam. Senkivel sem akartam szóba állni, Sam mégis bejött hozzám, miután a nagyit lerakta Clearwater-éknél.
- Kyra! – ült le az ágyam szélére. Kelletlenül figyeltem rá. – Megértem, hogy te kívülállóként máshogy nőttél fel. Ha a rezervátumban nőttél volna fel, lehet, te is így viselkednél, ahogy mi is. Azt is tudom, hogy kíváncsi voltál a vámpírokra, mert érdekel a téma. De a vámpírok veszélyesek, a mi feladatunk megvédeni titeket tőlük, és Bella a vámpírjai révén szintén veszélybe sodorhat. Bátor vagy, hogy ezt tetted, de a saját érdekedben ne tedd többé. Paul és én is aggódnánk, Paul pedig utálja Bellát.
- Paul mit csinált? – kérdeztem.
- Bevetette magát az erdőbe, miután átváltozott. De nem sokkal később lenyugodott. Hazaküldtem.
- Sajnálom, Sam.
- Tudom, Kyra. Aludj! Jó éjt!
- Jó éjt!
Végtére nem bántam, hogy így alakultak a történések. Most már tudom a játékszabályokat, hogy mihez kell tartanom magam, és mit tehetek meg baj nélkül. És sikerült Pault is feldühítenem. Tőle bocsánatot kell kérnem holnap.

oOoOoOoO

Halihó! Megérkezett a 9. fejezet! Kérem a véleményeket!
Ne felejtsétek el olvasni a másik Paul-os történetet sem!