Chapter Seven

Egy örömteli nap Vele

A parkban nem sétált sok ember. Láttam egy idős házaspárt, egy anyukát babakocsival és pár kölyköt, akik gyanúm szerint lóghattak az iskolából. Összefontam magam előtt a két kezemet, fejemet a fa érdes kérgének támasztottam és figyeltem, ahogy Paul szemei kitartóan fürkésznek.

Be kell vallanom, a fiú szemébe nézve eddig ismeretlen boldogság járt át. Élveztem, ahogy az az igéző sötét szempár rajongva néz rám, imádva és féltve, mintha én lennék a világon a legnagyobb kincs. Az eddigi passzív viselkedésem és gondolataim mostanra elpárologtak, és rá kellett jönnöm, Paul igenis érdekel és tetszik nekem. Nem is kicsit.

Idáig erősen küzdöttem, hogy semmit ne szúrjak el, de rájöttem, sokkal jobb, ha elengedem magam és hagyom, hadd történjen meg az, aminek úgyis meg kell történnie. Habár ez a viselkedés nem rám vall, most ezt láttam helyesnek, mert nem akarom nyomorban, magányosan leélni az életemet.

- Szóval... Jól kijöttök a falkával? - sajnos nem volt még elég alkalmam megfigyelni a falka életét, pedig nagyon érdekelt.

- Ja, bár Leah komolyan az ember idegeire megy - forgatta a szemét Paul.

- Miért?

- Tényleg, te még nem is találkoztál vele. Nyugodj meg, nem maradtál ki semmiből. Leah Seth nővére. Ez hosszú történet, mert régen Leah és Sam együtt voltak - Paul egy sárgás-barnás színű falevelet forgatott az ujjai közt, közben futó pillantásokat vetett rám.

- Ez komoly? Sam és Emily olyanok, mintha soha senki nem lett volna a másik előtt - elcsodálkoztam a dolgon.

- Pedig így volt. Minden jó volt, egészen addig, míg egy nap Sam nem találkozott Emilyvel.

- Akkor Emily rokona, pontosabban az unokatestvére Leah-nak? - ráncoltam a szemöldököm.

- Igen. Elég kényes helyzet, de hát Sam és Emily bevésődtek, ez ellen nem lehet mit tenni. Ráadásul valamilyen oknál fogva Leah lány létére mégis farkassá vált, és kénytelen a falkához tartozni.

- És látni Emily és Sam boldogságát - fejeztem be.

- Azt hittem, ismered Leah-t és az öccsét.

- Nem. Tudod, az itteni rokonsággal nem vagyok tisztában. Nem is tudom, kit sajnáljak - ráztam meg a fejem. - Az egész olyan...Fura.

- Minket sajnálj, mert el kell viselnünk Leah-t - horkantott Paul.

- Ne csináld már! Leah-nak nagyon rossz lehet! És Samnek is.

Paul erre nem szólt semmit, inkább körbenézett a parkban. Kis idő után megszólalt:

- A srácokkal azt hittük, ez a bevésődés elég ritka dolog, és nem sokunkkal történhet meg. Erre sorban kezd megtörténni mindenkivel. Mondjuk Jacob kivétel, ő csak szerencsétlenkedik azzal a vérszívó párti csajjal.

- Ezt most nem értem. 

- Jacob bele van esve Bellába, de nem vésődött be, szóval az egész egy nagy hülyeség. Csak felesleges bajokat okoz.

- Attól, hogy nem vésődött be, szeretheti - vontam vállat.

- A csaj vámpírokkal járkál! - hajolt előre Paul - A vámpírok a mi ellenségeink!

- Hmm, na és mi a nevük a vámpíroknak?

- Nem ismered őket. A vezetéknevük Cullen. Vérszívók egytől egyig.

- Micsoda problémák... Sétáljunk, oké?

Feltápászkodtam a fatörzsről és egymás mellett lépkedve elindultunk a parkban. A beszélgetés egy kicsit rossz vizekre ment, de nem bántam. Kezdek képet kapni az itteni helyzetről. Miután kisétáltuk magunkat, visszamentünk a kocsihoz, és Paul visszavitt Samékhez.

Sam még mindig az autót bütykölte.

- Hahó! - intett oda nekünk.

Visszaintettem, majd bementem a házba, ahol kellemesen meleg volt. Gyorsan kibújtam a kabátomból és a csizmámból. Emily-t nem láttam, de a fürdő felől hallottam takarításra utaló hangokat.

- Feljössz? - kérdeztem az emelet felé intve.

- Hogyne.

A szobámba érve lefeküdtem az ágyra, míg Paul körülnézett.

- Szép.

Az ágy halkan megnyikordult, ahogy a fiú levetette magát mellém.

- Sziasztok! - köszönt be Emily a csukott ajtón keresztül - A fiúk hamarosan ideérnek vacsorázni.

- Oké - szóltam ki. Nem semmi, egy fél nap elment a városban Paullal, és még csak észre sem vettem.

Mikor Paulra néztem, ő éppen egy hatalmasat ásított.

- Bocs, de álmos vagyok - mondta.

- Nem baj.

Aztán mintha gondolt volna egyet, felkönyökölt és fölém hajolt. Ez kicsit meglepett és a szívem kalapálni kezdett.

- Jól érzed magad velem? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Persze - mosolyogtam őszintén. - És te?

- Remekül - az arca egyre közelített az enyémhez. Tudtam, mi jön most... Az első csók. Életem első csókja. Ez nagy dolog, vagy nem? Kalapáló szívvel figyeltem és vártam. Paul az egyik kezével végigsimított az arcomon. A bőre forró volt, ahogy az ujjai finoman az arcomat cirógatták. Már olyan közel volt az arcomhoz, hogy éreztem meleg leheletét és a belőle áradó hőt. Az ajkait lágyan végighúzta a számon, majd leheletfinoman megcsókolt. Fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egész csók- dolgot csinálni, de azért félősen visszacsókoltam. Éreztem, ahogy picit elmosolyodott, közben tovább ostromolta lágy csókjaival a számat. Az eddig arcomat simogató keze elkezdett lejjebb vándorolni, forró és nagy tenyere végigsimított a derekamon. A csókja elmélyült, a szívem majd' kiugrott a helyéről. Bátortalanul felemeltem a kezemet, és a nyaka köré fontam, ezt ő elégedetten vette tudomásul és tovább csókolt. Próbáltam nem bénázni, mikor a nyelve érzéki felfedezőútra indult a szájamban. 

Annyira élveztem forró és érzéki csókjait, hogy a telefonom csörgése egy döfés volt a szívemben. Paul kelletlenül visszagurult a helyére, amíg én előszenvedtem a telefont a táskámból. A kijelzőn a nagyim neve volt.

Sóhajtottam és megnyomtam a zöld gombot.

- Szia - lehuppantam az ágyra, hogy meghallgassam, mit akar Sam anyja.

- Szervusz, drágám! Csak azért hívlak, mert holnapután meglátogatlak titeket! Sam és Emily várnak, remélem te is itt leszel majd!

- Gondolom igen.

- Hogy mennek arra a dolgok? Mit csinálsz?

- Jól, nagyon jól mennek a dolgok. Hogy mit csinálok? Tanulok, lovagolok meg ilyenek...

- Nem, most mit csinálsz? - ó, hát egy szuper-jóképű sráccal vagyok.

- Öhm, izé, beszélgetek valakivel - nyögtem ki nagy nehezen.

- Kivel? Ó, vannak ott barátaid?

- Igen, vannak. De nemsokára vacsora, és segítenem kell a konyhában. Jó éjt, nagyi! - örömmel tettem le a telefont. - Bocsi.

- Ugyan, nem baj - vigyorgott Paul. - Beszélgetsz valakivel, mi?

- Jaj ne már! Majd elmondom neki a kellő időben.

- Te tudod - vonta meg a vállát, majd hirtelen megragadott, lenyomott az ágyra és ismét fölém hajolt, de ezúttal rögtön csókolni kezdett. Nem ellenkeztem, úgyhogy még legalább 10 percig egymással voltunk elfoglalva.

- Megjöttek a srácok - ült fel Paul - Menjünk le.

Megfogta a kezem, felálltam és kéz a kézben mentünk le a földszintre, ahol már várt minket néhány nagyra nőtt, éhes farkasfiú.

oOoOoOoO

Kíváncsi vagyok a véleményekre, szóval írjatok minél többen! :-)