13. fejezet

Kész vicc

Paul szerencsére még dolgozott, így hát nem kellett magyarázkodnom egyenlőre feldúlt lelkiállapotom miatt. Amíg Rómeónál voltam, hogy lelovagoljam, plusz foglalkoztam két fiatal lóval is, a haragom enyhült és a végére már el is felejtettem mindent. Hazafelé a CD-lejátszó ontotta magából a jobbnál jobb számokat, amiket én írtam ki, és amik jó hangosan szóltak.
- Emily, szerinted nagyiék mikor jönnek át? - kérdeztem hirtelen, lehalkítva a lejátszót.
- Lehetséges, hogy ma este átnéznek. Ismered őt - nézett rám fél szemmel az indián nő. Fekete haján fényszóró csóvái jártak táncot, ahogy egy autó elhaladt mellettünk.
- Csodás... - morogtam karba tett kézzel - Talán Paul nálunk lesz.
A ház elé befordulva egy eléggé furcsa és kínos látvány fogadott minket. Sam és Paul a terasz korlátjának támaszkodva ácsorogtak, miközben a nemrég vett kinti heverőn új vendégeink ültek. Nagyim beszélt valamiről, majd mikor kiszálltam a kocsiból egy nagy levegőt véve, vidám arccal integetett. Mondott Bennek valamit, amire Ben engem bámulva válaszolt, Paul pedig gyilkos tekintettel nézett rá.
A teraszig nem jutottam el, mert Paul leszáguldott a kis lépcsőn, megragadta a karom és behúzott a fák közé. Sejtettem, hogy nem csókokkal fog lerohanni, hanem dühvel. A fák közé érve kirántottam a karom vasmarkából.

- Mi van, Paul? - kérdeztem feleslegesen.

- Ezek, pontosabban Ő... - fújtatott Paul. - Sammel tv-t néztünk, mikor beállított a nagymamád, ami nem is baj. De jött velük az a három nyugdíjas és az a förtelem ember, akivel össze akar hozni a nagymamád!! - kiabált.

- Csendesebben! - szóltam rá.- Igen, nem tudják, hogy te és én együtt vagyunk. Köszi, hogy nem szóltál erről nekik...

- Nem fogok belemenni semmiféle titkolózásba, ha erre akarsz rábeszélni.

- Nem, nem... Paul... - láttam, ahogy egyre inkább remeg, ezért próbáltam csitítani, nehogy átváltozzon. Elé léptem, megcsókoltam és átöleltem a hátát simogatva.

Szépen lassan lenyugodott.

- Most visszamegyünk hozzájuk, mert illetlenség lenne kerülni őket. Ne foglalkozz Bennel, én a tiéd vagyok, csakis a tiéd... - suttogtam és újra megcsókoltam, de a csók ezúttal perceken át tartott.

A többiek már bementek a házba, mire visszasétáltunk. A nappaliban volt az egész társaság. Emily buzgón öntötte az üdítőket poharakba. Paul vetett egy sötét pillantást Benre, de gyorsan oldalba böktem. 

- Kyra, szívem, hol voltál? - tette fel a kérdést rögtön nagyi, kezét Ben vállára téve, aki mellette ült. - Ben nagyon szeretne megismerni téged.

- Igen? - a hangom elcsúszott és nagy szemeket meresztve néztem nagyira. - Nahát.

Leültem a lépcsőre, mert ott volt hely. Paul szorosan mellém telepedett. Ben a konyhaasztal mellől vizslatott tág szemekkel és a tekintete elárulta, hogy tetszek neki. Paul az ujjaival a derekamat simogatta, amit senki nem látott. Nagyi mindenféléről beszélt, a barátai nemkülönben. Félig egy nyugdíjas otthonban éreztem magam. A két hölgy alaposan ki volt festve. A piros rúzshoz alapozó, púder, szempillaspirál és szemhéjfesték is járult. Hajuk őszülőfélben volt felfogva csatokkal. Emily és Sam két széken foglaltak helyet, amit Sam hozott le az emeletről.

Valahogy úgy éreztem, kész komédia lesz ez a két hét Ben és nagyi miatt. No meg Paul miatt, természetesen.

- Kyra, nem hozol ide egy széket? - nagyi a a Ben és közte lévő térre mutatott.

- Á, nekem itt tökéletes! - mondtam gyorsan.

- Kyra, kérlek, ülj ide mellém - a nagyi megmakacsolta magát és nem tágított. - Beszélgetni szeretnék veled.

- De...Fenébe! - káromkodtam halkan és bocsánatkérően néztem Paulra, aki vett egy mély lélegzetet és vállat vont. - Bocsi. - suttogtam neki.

Kelletlenül felálltam, lehoztam még egy széket az emeletről és letelepedtem nagyi és Ben háta mögött, biztos távolságra. Kényszeredett vigyorral vártam a fejleményeket, sok oldalpillantást vetve Paul, Sam és Emily felé. Sam szemmel tartotta Pault és figyelte az eseményeket, miközben az anyjával beszélgetett. Emily kitartásra ösztönző nézésekkel bombázott, Paul pedig... hát, Paul hozta a formáját.

- Kyra, beszélgess Bennel! - mondta a nagyi.

- De azt mondtad, veled... - ellenkeztem.

- Én most a fiammal váltanék pár szót, drágám.

Villogó szemekkel fordítottam a fejem Ben felé. Ha a sötétben összefutnék vele és egy vámpírral, Bentől halálra rémülnék, a vámpírtól meg csak kicsit megijednék. Szegénynek nem sok nőt jósolok a jövőben.

- Szóval, Kyra, mióta vagy itt? - indította be a társalgást Ben.

- Augusztus vége óta, de szerintem nagyi már mesélt erről.

- Igen, igen. És hogy érzed itt magad?

- Remekül. Egyre jobban - mosolyogtam Paul felé, de Ben nem fogta fel ezt az apró jelet.

-Nagymamád mondta, hogy lovagolsz és van lovad is. Szívesen megnézném. Szeretem a lovakat. Rengeteg lovas versenyre megyünk el.

- Az jó, a lovak varázslatos állatok.

- A képzés végeztével visszautazol Miamiba? - kérdezte Ben.

- Nem biztos. Ha megtalálom a helyem itt, akkor nem megyek vissza. És úgy tűnik, megtalálhatom itt a helyem.

- Ráérsz holnap esetleg? - döbbenten néztem Ben arcára.

- Miért?

- Mert sétálnék egyet a parton veled.

Számmal egy "O" alakot formálva bámultam az asztalt, mert hirtelen nem tudtam hová nézni. Cecilia, az egyik hölgy, bátorítóan nézett Benre, aki egyre idegesebbnek tűnt. A kezeit tördelte, nem találta a szavakat.

- Nem tudom... sok dolgom van...

Ha most nyíltan elutasítom Bent, azzal magamra haragítom a nagyit, de le kéne ráznom valahogy. Majd szépen lassan...

- Mi dolgod van? - vágott közbe Cecilia.

- Mert... ott van a lovam, a többi ló, amikkel foglalkozom. Aztán elmegyek a városba, előtte meg a partra...

- És mi dolgod van a városban? - faggatott tovább.

- Meghívtam vacsorázni - termett mellettem Paul.

- Randiztok?! - Cecilia arca paprikapirosra változott.

- Nincs megtiltva - vágtam rá nyersen. Felálltam és kimentem a szabadba levegőzni. Paul utánam sietett.

- Ezt jól megmondtad neki - vigyorgott és puszit nyomott a homlokomra. - Látnod kellett volna, milyen képet vágott az öreg.

- Nem csípem az ilyen erőszakos embereket. És Ben is kiidegel a bámulásával.

- Az engem is kikészít.

- Szóval holnap tengerparti séta, aztán vacsora a városban - mondtam.

- Ezt találtam ki. Vacsora. Nem jó? - nézett rám Paul. Átkarolta a derekamat.

- De, jó az. Leülünk? - mutattam arra a fatörzsre, amire le szoktunk ülni kettesben.

- Persze.

Paul a hátam mögé ült és úgy karolt át. Apró csókokat lehelt a nyakamra, karomra és a hátamra megállás nélkül. Istenien jólesett és lehunyt szemmel élveztem a kényeztetést.

- Ez már orvtámadás - motyogtam egy idő után.

- Neeem, nem az - felelt Paul és folytatta a puszilgatást.

- Dehogynem. Kegyetlen támadás ellenem.

- Ugyan, asszony...

A békesség, ami rám telepedett, kezdett megszokottá válni. Ha Paul velem volt, sosem aggódtam az élet miatt. Sosem gondolkodtam a múlton. Énem egy része számára még mindig hihetetlen, hogy egy ilyen álompasi, mint ő, pont engem akar és szeret. Örültem, hogy valaki végre kényeztet, apróságokkal adja tudtomra a szerelmét és nem számít neki más lány.

Egészen addig ültünk a sötétben a fatörzsön, amíg nagyiék el nem mentek. Utána csatlakoztunk Samékhez. 

- Ez érdekes lesz, de legalábbis vicces - szólalt meg Sam.

- Ne is mondd - nyögtem. - Nekem nem lesz olyan vicces. Segítsek mosogatni, Em?

- Nem, nem kell, köszönöm - mosolygott rám Em.

- Okés. Jó éjt! - Paullal együtt felmentem a szobámba. Lefürödtem, majd ágyba bújtam. Paul mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat birizgálta. Elég hamar elnyomott az álom, ami nyugodt volt, mert Paul velem volt, és tudtam, hogy reggel is mellettem lesz, mikor felébredek.