Chapter Four

 

Kulcs a szívemhez

Dave volt olyan kedves, hogy megint hazavitt, úgyhogy Emily nyugodtan főzhette a vacsorát. Az úton beszélgettem az indiánnal, de a gondolataim igazából máshol jártak. Lelki szemeim előtt egyre csak Paul lebegett. Szerencsére Dave azt hitte, csak rá figyelek. Hát igen, a suliban már elsajátítottam ezt a tudást.

- Akkor holnap. Jó éjt! - köszönt el Dave.

- Holnap, és kösz a fuvart. Jó éjt! - becsuktam a furgon ajtaját és intettem az indiánnak. Már sötét volt és hideg, besiettem a meleg házba.

- Szia! Milyen volt a lovaglás? - kérdezte Emily a konyhából.

- Jó... - mondtam szórakozottan, miközben lehuppantam az ebédlőasztalhoz.

- Minden rendben? Úgy bámulod az asztalt, mintha másik világban lennél.

- Én csak... találkoztam valakivel - mondtam, de a szavak most valahogy idegennek tűntek.

- Nahát... Mesélj! Ki a fiú? - ült le velem szembe Emily és izgatottan nézett rám. - Hol találkoztatok?

- Az erdőben. Rómeó megijedt az erdőben, aztán feltűnt az a fiú... Bekötötte a kezemet, mert megvágtam valamivel. Kiderült, hogy ő is olyan farkas mint Sam.

Emily arcán először döbbenet futott át, aztán magához tért és előrehajolva rám zúdított egy csomó kérdést.
- Tényleg? Kivel? Mi a neve? Biztos, hogy a falkához tartozik?

- Igen. Volt olyan izés tetoválása is - mutattam azt a helyet a karomon, ahol Samnek van a tetkója.

- Mi a neve? - kérdezte újra Emily, aki szinte már pattogott a széken.

- Paul - böktem ki.

- Ez komoly? - döbbent meg a nő. Nem igazán értette a dolgot.

- Komoly. Paul volt a neve. Tőle ijedt meg a lovam, de odajött, hogy megnézze, nem esett-e bajom. Mikor meglátott, olyan furcsán bámult rám... Azt is mondta, hogy elbűvöltem.

Mindezt sikerült tökéletesen közömbösen mondani. Emily fél percig hallgatott, majd megszólalt:
- Ez csodás! Akkor bevésődtetek!

- Bevésődés? Jah, amiről beszéltetek a múltkor? Hogy akibe bevésődnek, az a párjuk, életük nagy szerelme, igaz társa satöbbi... ? - ebben kételkedtem, aztán belegondoltam Emily és Sam kapcsolatába, és ettől egyszerre ijedtem meg és éreztem magam furcsán.

- Igen, igen! - bólogatott Emily.

- Hát ez... jó. Nem igazán tudom hová tenni a dolgot. De mindegy. Megyek átöltözni.

A lépcsőn felfelé kételkedve ráztam meg a fejemet. Irántam még soha nem érdeklődött senki sem, pedig már 19 vagyok. Sosem mondta még senki, hogy szép vagyok, járjak vele, meg hogy elbűvöltem. Ez teljesen kibuktatott, őrültnek éreztem magam. Na persze, majd pont én bűvölök el egy olyan helyes fiút, mint Paul. Menjenek már...

Ilyen és hasonló gondolatokkal küzdve fürödtem meg a forró zuhany alatt. Hajat is mostam, szóval a hajszárítás újabb negyedóra volt. Végül belebújtam egy melegítőnadrágba, egy szürke pólóba és egy kardigánba. A hajamat felfogtam egy csattal, és elindultam lefelé. Éhes voltam, alig vártam már Emily csodás főztjét.

Ám ahogy becsuktam a szobaajtót, lentről hangok szűrődtek fel. Fiúk hangjai... Úristen, ezek szerint itt van a falka! És ha it vannak, akkor Paul is itt van. Na neee...! Nekidőltem a falnak és hallgatóztam. No meg próbáltam úrrá lenni a növekvő pánikon.

- ... megnézem, hol tart Kyra - hallottam Emily hangját - Biztos nagyon éhes. Mindjárt jövök.

Emily könnyű léptei azonnal felhangzottak. A nő pillanatok alatt feljött az emeletre. Ahogy meglátott a falnak támaszkodva, lehalkította a hangját.

- Mi az? - kérdezte kedvesen.

- Mind.. ott vannak lent? - akkorát nyeltem, hogy Alaszkában is hallhatták.

- Igen.
- Paul is? - nyögtem ki halkan.

- Persze! Na, gyere le! Kérlek! Amúgy is enned kell.
Emily megfogta a kezem és szelíden húzni kezdett.
- Nem lesz semmi baj - mosolygott.

- Magamat ismerve ebben nem lennék biztos.

A lépcső felénél a nő elengedett és mire észhez tértem, már lent álltam az asztal közelében, ahol egy rakás nagyra nőtt indián fiú tömte a hasát.

- Pont jött le, kár volt felmennem - hazudta Emily. Illetve, félig hazudott, hiszen elindultam én... Más kérdés, hogy nem jutottam le rögtön. Emily elkezdte bemutatni a fiúkat, akik mind nagy vigyorral fordultak felém és barátságosan köszöntek. Valami köszönésféle belőlem is kijött, mindenesetre nehezemre esett leülni a helyemre Emily mellé.

Próbáltam normálisan viselkedni és nem észrevenni Paul-t, de magamon éreztem perzselő pillantását. A szívem zakatolt, ahogy kivettem két kis sült csirkeszárnyat a tálból. Mellé lapátoltam egy kevés rizst és némán enni kezdtem. A fiúk közben jókat nevettek, szórakoztak. Minden erőmmel azon voltam, hogy tartsam a frontot és velük nevessek. 

- Kyra, holnap gyere velünk a partra! - mondta Jared, majd beleharapott a húsba.

- Ööö... hát, én... nem tudom, mert megyek a lovamhoz is - hárítottam a felhívást.

- Ne hülyéskedj. Végzel a lovaddal, aztán lejössz a partra.

- Öhm... oké - belül azon imádkoztam, hogy holnap ne legyen ott Paul. Valamiért nem akartam látni őt, másrészről viszont nem tudtam kiverni a fejemből és látni akartam.

Az asztalnál igyekeztem nem rá nézni, ám ez sem sikerült. Mikor ránéztem, összekapcsolódott a pillantásunk. Istenem azok a szemek! Miért kínzol így, istenem!

A végigkínlódott vacsora után gyorsan felhúztam a szobámba azzal, hogy fáradt vagyok. Miután gépeztem egy órát és beszéltem anyámmal mindenféle apró, lényegtelen dologról, tényleg elálmosodtam...

A másnap délutáni parti kirándulás vészesen közelgett, és sajna Dave-nek sem kellett segíteni semmiben. Ezért vonakodva bár, de beültem Sam mellé a kocsiba.

- Emily készíti a szendvicseket meg a többit. Jó móka lesz. Otthon készülődj el, aztán mehetünk is - mondta Sam vidáman.

- Jó - ezt az egy szót is vékonyka hangon ejtettem ki, és ez Sam figyelmét sem kerülte el.

- Figyelj, Kyra... - szólalt meg - Paul gondolataiból tegnap megtudtuk, hogy bevésődtetek. Akartam erről beszélni veled, de elmentél aludni. Nem akartál vele beszélni, ugye?

- Nem - vallottam be őszintén, és röviden összefoglaltam az okaimat.

- Emlékszel, mit meséltem neked erről? Hogy milyen érzés? Tudod, Paul mindent meg fog tenni, hogy boldog legyél. Ha szenvedsz, ő is szenved...

- Tudom, mondtad. De ez nekem idegen. Tehetetlen vagyok. Mit kell tenni ilyenkor? Még sosem volt senkim, aki... - itt elcsuklott a hangom.

- Ne aggódj. Csak tedd, amit jónak látsz - kacsintott Sam.

Minden félelmem ellenére fél órán belül elkészültem, így kocsival lementünk a partra. A tengerparton már égett a tábortűz, körülötte sertepertéltek a fiúk. Mélyet lélegezve szálltam ki a kocsiból,Sam és Emily biztonságos közelében maradva. Mint egy dedós, gondoltam. Jó hogy nem bújok el mögéjük, istenem. Hülyén nézhettem ki, de nem érdekelt.

Viszonylag lazán odaköszöntem a falka tagjainak, és megismerhettem Kim-et is, aki nagyon szimpatikus, kedves csajnak tűnt. És igen, mire észbe kaptam, Paul már ott is volt a közelemben. Rám meredt, amitől égni kezdett a fülem.

- Szia - köszöntem neki oda, még egy halvány mosolyt is megeresztve, ami csúcsteljesítménynek számít.

- Szia - láthatóan felvidult attól, hogy hozzászóltam.

Ahogy körülöttem téblábolt egész idő alatt, az igazából nagyon aranyos volt. Pedig Kim megsúgta, hogy eléggé hamar feldühödik. A tűznél ücsörögve nevettünk és dumáltunk mindenről, ami eszünkbe jutott, és még én is feloldódtam ebben a családias hangulatban. Befaltam egy sonkás szendvicset, két pohár meleg teát is eltüntettem. A csillagok felettünk ragyogtak, a tenger hullámai pedig hangosan verték magukat a sziklákhoz.

- Ugyan, ne csináld! Látod, mennyire töri magát! Szólj már hozzá! - Kim vigyorogva figyelt engem és Paul-t.

- Nem is tudom - súgtam vissza. De Kim könyörgő arcát látva megkönyörültem - Ma van a szerencsenapja.

Összeszedtem minden bátorságomat és azon az alapon, hogy " úgyis én vagyok neki az igazi, mert Sam is megmondta", felálltam.

- Kicsit bámészkodom a hullámokban - mondtam a többieknek és arrébb sétáltam. A tűz fénykörében maradva néztem az eget és a tengert. Lenyűgöző volt.

Számításaim beváltak, mert hamar meghallottam a közeledő lépteket. Paul megállt mellettem, de nem szólt semmit.

- Szép éjszakánk van - mondta.

- Igen. Gyönyörű - tettem hozzá.

- Tudod, tegnap este úgy láttam, nem akarsz a közelemben lenni, viszont ma meg... Összezavartál.

- Nem akartam. Csak megijedtem. De nem szeretnélek kerülni, tényleg - néztem rá.

A tűzfénye táncot járt rézbőrén, ettől olyan tökéletesnek látszott. Nem is értettem, hogy lehetek neki én az igazi.

- Akkor... - némán fürkészte az arcomat, hogy mit mondok még.

- Figyelj, Paul, most nagy dolgot adok neked - mondtam komolyan - Ez szokatlan számomra, szóval nekem nagy dolog lesz az egész.

- Mit? - érdeklődött.

- Kulcsot adok a szívemhez.

Remélem tetszik a fejezet, kérlek, írjatok véleményt! Puszi :-)