Chapter Eleven

Farkasok odakint

Hétfőn legszívesebben fel sem keltem volna. Félálomban megfordultam az ágyban, mikor éreztem, hogy egy forró test simul a hátamhoz, majd pár másodpercet követően valaki puszit lehelt a nyakamba.

- Ébresztő, Hercegnőm! – búgta Paul és ujjaival a hajamat birizgálta.

- Szia! – mosolyodtam el a tőlem telhető módon ilyen korai órában. – Nem akarok felkelni…

- Felőlem… - kuncogott. – Én szívesen ágyban maradok veled, kicsim.

- Azt tudom – felkönyököltem és puszit nyomtam Paul szájára.

A telefonom kijelzője fél hetet mutatott. Ideje felébrednem. Lassan és bizonytalan mozgással kikecmeregtem a puha, meleg ágyikómból és összeszedtem a cuccaimat. A reggeli tusolás frissítően hatott rám. Fürdőköpenyben lekóboroltam a konyhába, ahol Emily készítette a reggelinket. Sam és Paul az asztalnál ültek.

- Ma ezek szerint bevisz valaki az egyetemre? – kérdeztem álmosan és sikertelenül elnyomtam egy ásítást.

- Én viszlek el – mondta Paul, aki nem nézett ki annyira fáradtnak.

- Jó.

Mivel a reggeli utam meg volt tervezve, nyugodtan megittam a kávémat és megettem a rántottát baconszalonnával. Utána a szobámban magamra kaptam egy szürke farmert és egy szürke-lila kötött pulcsit. A reggeli csípős hidegben hamar dideregni kezdtem, pedig Paul fűtött a kocsiban. Pault nem zavarta a hideg, de ezt már megszoktam Samtől. Úgy tűnik, ezért is jó farkasnak lenni.

Az egyetem utcájába érve Paul elkísért a pékségbe, ahol megvettem az aznapi kajaadagomat.

Mikor végzel? – nézett rám Paul, miközben eltettem a pékárut a táskámba.

-         Hát, olyan 4 óra felé. Utána kiszaladok valahogy Rómeóhoz.

-         Érted jövök négyre, aztán kiviszlek hozzá.

-         Tényleg? Ó, köszi! Imádlak!

Tőlem szokatlan hévvel a nyakába ugrottam, de ő egyáltalán nem bánta, sőt. Örömmel viszonozta a csókjaimat. Elég nehéznek tűnt elválni tőle, mert annyira szerettem volna az egész napot vele tölteni, és csak Vele.

Délután négyig szenvedtem az egyetemen. Minden egyes előadás órákig tartott és az anyagok sem érdekeltek. A műszaki ismeretek totál sötétség, szóval már régen feladtam a küzdelmet, hogy rábírjam magamat a megértésére. A fonalat is elvesztettem, no meg Paul körül forogtak a gondolataim. Ez lenne a szerelem? Azt is észrevettem, hogy sokszor mosolygok a semmin, majd rájövök, hogy Paul járt az eszemben. Mint egy szerelmes tini, komolyan mondom.

Amint az óra elütötte a négyet, rohamléptekben igyekeztem le a lépcsőkön. Annyira azonban nem rohantam, mert a lépcsők eléggé egyenetlenek, egyik kisebb a másiknál, így baromi könnyű lezúgni az emeletekről. Felrántottam a szabadba nyíló ajtót és kiléptem az utcára. Tekintetem villámgyorsan pásztázta át a környéket, és a parkolóban a kocsijának támaszkodva ott állt Ő. Rézbőrén táncoltak a napsugarak, miközben csillogó szemekkel és dögös vigyorral az arcán nézett rám. Farmert és egy vékony fekete kabátot viselt edzőcipővel.

Megvártam, míg két autó elmegy, aztán átszaladtam az úton, egyenesen a Farkasom védelmező karjaiba.

- Helló, szívem! – búgta Paul. – Na, ennyire hiányoztam?

- Fejezd be! – megböktem a bordái között. – Ha te nem hiányoltál, akkor én megyek!

Eltoltam magamat tőle és felháborodást színlelve elfordultam. Erre megragadott, és nekiperdített a kocsinak. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre, miközben két keze a derekamon siklott fel-le. Ujjaimmal beletúrtam fekete hajába.

- Menjünk – nyögtem, a levegőből kifogyva.

- Máris indulunk.

Bepattantunk a kocsiba és Paul először hazavitt. Ott átöltöztem és megkajáltunk. Sam szintén otthon bütykölt valamit a kocsiján, Emily pedig a házimunkát végezte.

- Em, nem jössz? – kérdeztem a nőtől. – Leápolhatnál egy-két lovat, ha szeretnéd, persze.

- De, megyek! Jól esne egy kis kikapcsolódás.

Amíg Emily elmosogatott az én segítségemmel, addig Paul Sammel beszélt valamiről a ház előtt. Aztán Em felszaladt az emeletre, hogy felvegyen valami olyan ruhát, ami kényelmes és ami piszkos lehet.

Paul készségesen elfuvarozott Dave kis farmjára. A háziak éppen szalmabálákat hordtak az istálló elé. A nagy bálák görgetésébe mi is besegítettünk. Paul mellettem görgette a szalmabálát, és nekem szinte alig kellett megerőltetnem magamat, hála Paul erejének.

10 perccel később kihoztam Rómeót a patamosóba, Emily kapott egy nyugodt lovat, amin lehet gyakorolni. A nő egészen ügyesen ápolta a pej lovat, bár a pata kikaparásánál ott álltam mellette.

- Jó, visszavisszük Kobit a bokszba, mert nemsokára Dave felül rá. Kihozunk egy másikat, én pedig felülök Rómeóra – mondtam.

- Jó.

Emily szépen nekilátott egy pej tarka heréltnek, Johnny-nak az ápolásához. Paul vele volt, mert én Rómeót lovagoltam a pályán. Drága lovam az elején nem igen akart lendületesen menni, pár átmenetnél megakadt és egyszer ellenszegült is. A hibák korrigálása és egy kis összeszedés után Rómeónak szárat adtam, hogy kinyújtsa a nyakát és megszáradjon. Az edzés közepe táján Emily végzett Johnny-val, és miután bevezette a lovat bokszába, Paullal együtt nézték a lovaglásomat. Főként Emily számára magyaráztam, hogy mit csinálok, hogyan és miért, de azért Paul is figyelt. Bár ő inkább engem figyelt, nem azt, hogy hogyan lovagolok.

Ezzel elment az idő, a visszautat sötétben tettük meg.

- Mikor mész ki? – fordultam Paulhoz a ház előtt.

- Úgy másfél óra múlva indulunk Sammel. Ha nem bánod, addig maradnék.

- Miért bánnám? – vigyorogtam és bementem a házba. – Em, felmegyünk a szobámba! Gyere!

Paul utánam jött. Leültem az ágyra, Paul gyorsan becsukta az ajtót és elvágódott az ágyon. Közben engem is magával húzott, így egymás mellett feküdtünk. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, aztán Paul fölém hajolt. Vágyakozó arckifejezéssel csókolt meg és nem adta jelét, hogy egyhamar meg akarja szakítani csókjaink áradatát. Sajnos a levegő hamarabb kifogyott, de egy-két perc múlva Paul ismét megostromolt. A másfél óra ilyen módon telt el, és nem eszméltünk csak, csak miután Sam dörömbölt az ajtómon.

- Ideje menni, Paul! Vége a turbékolásnak.

- Mintha ő nem ezt tenné Emily-vel előttünk – mormolta Paul és kelletlenül felkelt az ágyról. Válaszul kuncogtam egyet és lekísértem az én különleges páromat. Majdnem elnevettem magam, mert a földszinten Sam és Emily éppen a szokásos búcsú ceremóniát tartották.

- Megmondtam, tessék – vigyorgott Paul gúnyosan és kisétált a verandára.

- Hagyd már! – mondtam. – Mindig ez fog menni?

- Mi? – nézett rám Paul értetlenül.

- Hát, tudod. Csomót járőröztök, fáradtak vagytok…

- Ja, nem. Egy ideig még eltarthat, de nem lesz mindig ilyen zsúfolt a napunk. Köszönd a drága vámpíroknak és Bellának!

- Indulhatunk? – lépett mellém Sam Paulra szegezve a tekintetét.

- Naná – horkantott Paul és egy gyors csókot nyomott a számra. – Viszlát, Hercegnőm! Aludj jól!

- Szia, én hős Farkasom – mosolyogtam. – Vigyázz magadra!

A két indián bevetette magát az erdő sötét mélységébe. Emily-vel nem maradtunk fent sokáig, mert nekem másnap óráim lesznek.

Reggel – már ha a fél hatos kelést annak lehet nevezni -, Emily kedves ébresztésére riadtam fel.

- Nyugi, én vagyok! Kelni kell – szólt Em.

- Ó, te vagy az… - felültem és megvakartam a fejemet. – Rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy nagyiék régi házában aludtam, de valami felébresztett. A földszinten egy fiatal férfi állt. Az arcát egy kis fény világította meg. A húgomat maga előtt tartotta, és azt mondta, elrabol minket. Én beszaladtam a fürdőszobába és előkotortam a mobilomat. Az ajtón lévő lyukon lestem ki, ezalatt hívtam a rendőrséget, de a férfi meghallotta és betörte az ajtót. Aztán felriadtam.

- Az a lényeg. Szörnyű álom lehetett. Készítettem reggelit, egyél, és elfelejted az álmot – azzal Emily kiment a szobából.

Valóban, a finom reggeli kitörölte a fejemből a rémálmot, így az aznapi három órámon ezen nem járt az eszem. Órák után siettem Rómeóhoz. Emily-vel mentünk, mert Emily futószáron lovagolt az egyik legmegbízhatóbb lovon. Segítettem Dave-nek egy fiatal lovat futószáron megjáratni, egy másikat szabadon ugrattuk. Emily szorgalmasan tette a dolgát, már amit tudott, de azt ügyesen végezte. Jól elfáradtunk, és a vacsorakészítés hirtelen nehéznek tűnt. A falka nálunk evett, szóval nagy mennyiséget kellett főzünk. A fiúk humora és jókedve azonban átlendített a holtponton. Kb. este 9 felé a kis falka felkerekedett szokásos útjára.

- Paul, holnaptól muszáj lesz elmagyaráznod a műszakit, mert nem értem –mondtam neki, mielőtt elindult volna.

- Tudom. Meglesz, kicsim – kacsintott rám a csibész vigyorával.

A falka a következő napokban rengeteg időt töltött odakint, és kezdtünk aggódni, hogy valami baj lehet. Ráadásul a fiúk olyan kimerülten tértek haza, hogy nem volt szívünk faggatni őket. De Emily-vel kitartóak vagyunk, szóval kivárjuk a megfelelő pillanatot. Sam is szinte csak enni és aludni járt haza, Paul szintúgy. Láthatóan volt valami, mert feszülten viselkedtek.

Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, hogy Paul ennyire kész, eszembe jutott, hogy az is nagy szó, hogy velem alszik, amikor tud. Éjjel átölel és érzem, hogy szeret. Ez nem elég? Mit akarok még?

oOoOoOoO

Hosszas idő után megírtam az új fejit, remélem tetszik és bocsi a sok késésért!!!!! Következő fejezet bármikor lehet. Pussz minden kedves olvasómnak :-)