Chapter Five

 Újraéledés I.

 A tengerparti kis pikniket követően kezdett komolyan megváltozni az életem. Miután Paullal szót váltottam a parton, alaposan elgondolkoztam a helyzetemről. Még mindig álomszerűnek tűnt, hogy valakit érdeklek, és sajnos növekvő félelemmel tekintettem az eljövendő időkre. Valahogy nem tudtam magam összekötni a randikkal, meghitt pillanatokkal és az új érzelmekkel... a többiről meg ne is beszéljünk. Egész eddigi életemben mindenféle védőfallal vettem körbe magam, hogy senki ne láthassa meg az igazi, összetört és megnyomorított énemet. Mert az erősek kivégzik a gyengéket, és én erősnek akartam látszani, ezért pedig mindent megtettem, még ha néha pokolian fájt is.

Miután a hétvégét és a következő hétköznapok délutánjait a lovammal töltöttem, kezdtem azt hinni, Paul felszívódott. Nem kerestem és látszólag ő sem keresett. Valahol belül kicsit csalódott voltam, de aztán úgy gondoltam, hogy ha eddig magányos voltam, most sem lesz rosszabb.

Péntek reggel nyögve keltem fel 5 órakor. Utáltam korán kelni, de muszáj volt, hogy átérjek az egyetemre. Félig csukott szemmel kimentem a fürdőszobába, ahol eltöltöttem fél órát. Feldobtam egy kis alapozót, a szemhéjamra sötétbarna színt vittem fel, aztán szempillaspirállal élesítettem a pilláimon. Fürdőköpenyben lebotorkáltam a konyhába, hogy egy gyors reggelit is megejtsek egy forró kávé kíséretében, utána a szobámban felöltöztem, összepakoltam és lesiettem a földszintre.
Meglepetten néztem Samre, aki ráérősen ette a tükörtojásait.
- Nem úgy volt, hogy ma te viszel ki a buszállomásra? - néztem rá kérdőn.

- De, úgy volt - mondta tele szájjal - Viszont tegnap valaki vállalkozott rá, hogy ma elvigyen téged.

- Ki? - én buta, pedig a válasz olyan egyértelmű.
- Paul. Nemsokára itt lesz. Addig foglalj helyet - paskolta meg az egyik széket.

Döbbenten lehuppantam a székre és idegesen majmoltam a táskám fogójával. Sam nyugodtan falatozott, Emily pedig csendesen elkészítette a saját reggelijét is, majd ő is enni kezdett. Kénytelen voltam ott ülni és elővenni a jogi füzetemet, hogy az anyagot nézegessem. Legalább így lekötöttem magam.

Gyomorháborgató 20 perc telt el, ami alatt Sam elment felöltözni, Emily meg elmosogatott. Már éppen kezdtem örülni, hogy Paul mégsem jön, amikor kintről közeledő kocsi hangja hallatszott. A kocsi motorja a ház elé érve leállt. Utána ajtócsapódást hallottam, rá 10 másodpercre meg kopogtak az ajtón.
- Bújj be! - kiáltotta Emily - Szia Paul! - köszöntötte vidáman a fiút.
- Sziasztok! - biccentett Paul, aztán az ajtófélfának támaszkodva rám nézett - Mehetünk?

Ahogy ott állt, hetykén támaszkodva, szívdöglesztő mosollyal az arcán, megdobbant a szívem. A fiú farmert viselt pulcsival és fekete bőrkabáttal.

Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan felálltam és felvettem a csizmámat.
- Igen, mehetünk - bújtam bele a kabátomba. A vállamra vetettem a táskámat, elköszöntem Emilytől és kiléptem a csípős hidegbe - Ó, egy Ford Xantia.
Paul szürke színű kocsija a ház előtt állt, nem kellett messze sétálnom a lépcsőtől. Mielőtt ki tudtam volna nyitni az ajtaját, Paul ott termett és megtette helyemet.
- Nahát, nem halt ki a lovagiasság - mosolyogtam - Kösz.
- Ugyan. Így ismered az autókat?
- Annyira nem. Csak néhányat.

Kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen, amíg Paul is beszállt az autóba. Finom mozdulattal beindította a motort, betette egyesbe, azzal szépen kigördültünk az útra, ami kivezet a rezervátumból.

- Jól aludtál? - kérdezte.

- Aha. Bár nem akartam ma felkelni. Álmos vagyok.

- Ne is mondd. Sam mostanában meghajtja a falkát, szóval én sem aludtam sokat. Fázol?
- Nem, jó így a fűtés. Ha Sam hozott volna el, most aludhatnál.

- Igaz, de el akartam jönni érted - vigyorgott.

- Eltűntél. A piknik óta nem láttalak - mikor ezt kimondtam, tudtam, hogy rosszul fogalmaztam.

- Ó, szóval hiányoztam? - eresztett el egy bájos mosolyt, amitől majdnem elolvadtam.

- Hát... Jó lett volna beszélni veled - mondtam tétován.

- Miről?

- Bármiről.

- Ha már itt tartunk, holnap délelőtt elmehetnénk együtt valahová - határozottan megelőztünk egy kocsit, aztán újra rám irányult a fél figyelme.

- Oké.

- Hú, ez könnyen ment. Délelőtt 11 megfelel?
- Hogyne.

Az első randi ezennel meg lett beszélve. Ettől kis híján elájultam, mert nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik az életemben. Persze amúgy kellemes volt a tudat, hogy randizni megyek.

Észre sem vettem, hogy befordultunk az egyetem utcájába, mert olyan jót dumáltunk Paullal mindenféléről, hogy elment az idő. Grimaszt vágva szedtem össze magam.

- Mi az első órád? - érdeklődött Paul, miután a parkolóba állva leállította a kocsit.

- Jogi ismeretek - feleltem - Nem rossz, érdekes.

- Te tudod.

- Tényleg szeretem! Mindegy. Köszi, hogy elhoztál. Szia!

- Szia.

Lehet, hogy Paul a köszönésnél többre is számított két mondatnál, de tőlem ennyi tellett. Hiszen még nem is randiztunk, hadd várjon. Mindenesetre boldogan vonultam be az előadóba, hogy letudjam a jogi előadást.

A két órányi jog után Emily-vel elmentünk bevásárolni. Az élelmiszerüzletekben összevásároltunk egy csomó szokásos dolgot, közben pedig elcsevegtünk. Mikor elmondtam a nőnek, hogy randim lesz Paullal, Emily átölelt és gratulált.

- Mit veszel fel? - kérdezte rögtön.

- Nem tudom... Valamit - vontam vállat.

- Ne viccelj. Az első randira kell valami jó kis ruha. Úgyhogy irány a ruhabolt!

- Ne máár! - nyafogtam, de Emily hajthatatlan volt.

Egy megbízható boltba mentünk, ahol ruhák tengere várta a vásárlókat. Hosszas nézelődést követően kiválasztottam a barna csizmámhoz egy hosszú, kissé bő barna színű felsőt, amihez világos árnyalatú öv is járt, meg egy fekete nadrágot, ami szorosan tapadt a lábamra. A ruhát felpróbálva úgy láttam, egész dögösen nézek ki, és mivel Emily véleménye is ez volt, megvettem a ruhákat.

Ez Paul kocsija

Ez pedig Kyra ruhája a randira

Remélem, ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket. Igyekszem a fejezet 2. részét is minél hamarabb felrakni.

Puszi